Máj. 8-án marosvásárhelyi olvasóival találkozott az Egyesült Államokban illetve Magyarországon élő Bitó László professzor, aki szépíróként jött erdélyi körútra. Marosvásárhelyen Nagy Miklós Kund szerkesztő mutatta be a professzort, a szépírót, az Ábrahám és Izsák című híres könyvét. Bitó Lászlót /sz. Budapest, 1934/ az ötvenes években családjával kitelepítették, munkaszolgálatos volt a komlói szénbányában, 1956 őszén Ausztriába, onnan az Egyesült Államokba menekült. 1964-ben élettanból a Columbia Egyetemen doktorált, később a szemfiziológia professzora. A kutatómunkásságából származó szemcseppet, a glaukómás vakság megelőzésére hivatott Xalatant világszerte forgalmazzák. Az 1994-es budapesti Könyvhétre megjelent Istenjárás c. regénye, angolból Göncz Árpád kezdte fordítani. Rá két évre jött Az ötödik lovas című regénye, majd a Magyar Könyvklubnál megjelent és két utánnyomást ér meg az Ábrahám és Izsák c. bibliai metafora-regénye az emberi kegyetlenség természetéről és genéziséről. "E regényben - írja a szerző - azt igyekeztem kipuhatolni, mi késztette Ábrahámot Ismáel elűzésére, Izsák feláldozására, és hogyan határozta meg Izsák életét, prófétaságát apja (Isten sugallta?) kegyetlensége." Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szerint a könyv mondhatni: kalandos bűnügyi családregény. "Az egész regény egy intellektuális kaland. A regény csodálatos, lebilincselő, olvasmányos, mégsem könnyű." Bitó László szerint a katolikus egyház és általában a keresztény egyházak elfogadják, hogy a teremtéstörténet egy metafora, a kiűzetés metaforájának modern, újszerű értelmezése is csak idő kérdése. Bitó professzor könyvét már lefordították orosz, német, szlovák, spanyol nyelvre, készül a román átültetés is, Anamaria Pop fordításában. Az eredetileg angol nyelven megjelent könyvet Rakovszky Zsuzsa fordította magyarra. /Bitó László Marosvásárhelyen. Ábrahám és Izsák - intellektuális kaland. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10/
2006. január 31.
A magyar kultúra újabb kiválóságáról derült ki, hogy ügynök volt. Az Élet és Irodalom utolsó számában Gervai András filmkritikus közzétette Szabó István Oscar-díjas filmrendező jelentéseit. Szabó Istvánt 19 évesen, 1957-ben szervezték be, 1961-ig írt jelentéseket. 1961 és 1963 között még írt két jelentéktelen és komolytalan jelentést, majd ,,elengedték”. Az ügy indulatokat váltott ki Magyarországon, tekintve, hogy a hamarosan kezdődő Filmszemle előttre időzítették. Az idei magyar filmes seregszemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg, amelyről a jelentéseiben ugyancsak szereplő pályatársa, Jancsó Miklós jelentette ki, hogy ,,kiváló film”… Január 29-én, vasárnap a tévé Nap-kelte adásban Jancsó mellett megszólalt volt felesége, Mészáros Márta – aki szintén szerepel a jelentésekben –, Gerő András történész és Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere is. A Népszabadság megszólaltatta Szabót, aki élete egyik ,,hősies cselekedetének” tartja ügynöki tevékenységét, mivel sikerült megmentenie barátját és évfolyamtársát, Gábor Pál filmrendezőt, aki fegyveres harcokban is részt vett az ötvenhatos forradalomban. Mészáros Márta is, Gerő András is kételyeiket fejezték ki a ,,tényfeltáró riport” kapcsán. Nem derült ki ugyanis, hogyan zsarolták meg Szabót, s az sem, hogyan engedték el. De Mészáros Márta (aki a Nagy Imre-film idején alaposan áttanulmányozta a hozzáférhető dokumentumokat) azt is hangsúlyozta, hogy kiemelve kontextusából az egész érthetetlen, s csak Szabó lejáratását szolgálja. Ugyanis 1957-ben javában zajlott a megtorlás, s az akasztófák árnyékában kissé másként hat ez a történet. Gerő András hangsúlyozta, hogy egészen mást jelent az, ha valakit ötvenhétben zsarolnak meg és ír alá, mint a már bizonyos értelemben liberálisabb nyolcvanas években. Gálszécsy András felhívta a figyelmet, hogy ideje lenne most már az elnyomó hatalom ,,szolgáit”, a bírákat, ügyészeket, titkosszolgálati tiszteket is pellengérre állítani. Róluk, az elnyomó hatalom gépezetének szolid ,,csavarjairól” soha nem esik szó… /Bogdán László: Önmagamat mentettem….= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./ A magyar szellemi élet száznál több képviselője biztosította támogatásáról Szabó István filmrendezőt, akinek 1956 utáni ügynöki tevékenységét az Élet és Irodalom hozta nyilvánosságra legutóbbi számában. 117 aláíró látta el kézjegyével a nyilatkozatot, melyben kijelentik: „Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nem csak magyaroknak. Elvitte hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük őt”. Andrassew Iván író, publicista, a nyilatkozat egyik aláírója kifejtette: ha egy 18-19 éves fiatalembert, gyakorlatilag gyereket, ilyesmire kényszerítenek, akkor az hatalmi pedofília, és úgy kellene büntetni ezeket a beszervező tiszteket, mint a pedofilokat. „Egyszerűen képtelenség, hogy egy akkor 18-19 éves fiatalember tetteit most számon kérjük, különösen azok után, hogy műveivel kompenzálta ezt a bűnét – ha volt egyáltalán bűne” – vélte Andrassev. „Ez az írás nagyon hasonlít ahhoz, amit a szerzője elítél, csak most ez utálatosabb, mert aki írta, nem kényszer alatt írta” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Bitó László orvosbiológus, tudományos kutató, író, aki az ÉS-ben megjelent „leleplező” írást felelőtlennek tartja, és különösen az időzítése miatt elítéli. /Guther M. Ilona: Ügynöktartás mint „hatalmi pedofília”? Száztizenhét magyarországi értelmiségi áll ki Szabó István Oscar-díjas filmrendező mellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./
